„A személyiségem nem predesztinált arra, hogy karmester legyek” - Interjú Fischer Ádámmal
Hamarosan évfordulóhoz érkezik a Budapesti Wagner-napok hőse, az újévi Teremtés-koncertek karmestere, egyben a nemzetközi színtér egyik legkeresettebb magyar dirigense. Fischer Ádámmal közelgő hetvenötödik születésnapja kapcsán beszélgettünk pályája indulásáról, a karmesteri szakma követelményeiről, Haydnről és Wagnerről, valamint arról is, melyek azok az ügyek, amelyekért úgy érzi, mindenképpen szót kell emelnie. Kondor Kata interjúja.
Fotó: Csibi Szilvia
Egyszer azt nyilatkozta, először akkor merült fel önben, hogy karmester lesz, amikor kisgyerekként elvitték egy koncertre, és nem volt elégedett a produkcióval.
Valóban történt egy ilyen eset, öt-hat éves korom körül hallgattam az Üstdob-szimfóniát, és azt gondoltam, ha karmester lennék, megmondhatnám az üstdobosnak, hogy játsszon hangosabban. De a családban többen voltak karmesterek, apám és az unokatestvérem is, a nagybátyám pedig karigazgató volt. Utóbb kiderült, apám nagyon szerette volna, hogy én is vezényeljek, de sosem mondta. Mindig azt képzelte, hogy magamtól csinálom, de valószínűleg sugárzott belőle, én meg azt akartam, hogy örüljön.
Emlékszik arra a pillanatra, amikor érett fejjel meghozta a döntést: karmester lesz?
Sokáig az volt az érzésem, hogy sosem történt ilyen, hanem egyik dolog automatikusan követte a másikat. Kisgyerekkori bejelentésem után apám olyanokat mondott, hogy „hogyan leszel te karmester, ha nem gyakorolsz naponta két órát zongorán?”, de abban a korban erre nem tud mit felelni az ember. Azt gondolom, a személyiségem nem predesztinált arra, hogy karmester legyek. Sose akartam vezető pozícióba kerülni. Persze a karmesterséget is többféleképpen lehet csinálni, nekem is meg kellett tanulnom, hogy mire vagyok alkalmas, és mi az, amit ne akarjak. Sokáig voltak kétségeim, hogy jó pályát választottam-e, de az utóbbi húsz-huszonöt évben rájöttem, ennél szerencsésebben nem is alakulhatott volna az életem, hiszen abból élek, amit pénz nélkül is csinálnék, annyira boldoggá tesz.
Nemcsak a Wagner-napok hangversenyeit, de az újévi Teremtés-koncerteket is évek óta ő vezényli a Müpában
Fotó: Kotschy Gábor, Müpa
Mire gondolt, amikor azt mondta, bizonyos dolgokat meg sem próbál?
Ha vezető pozícióban vagyok valahol, sokszor szembekerülnek a rövid és hosszú távú érdekek. Főzeneigazgatóként például el kell döntenem, hogy egy adott zenész elég jó-e, meg kell-e hosszabbítani a szerződését. De amikor egy koncertre készülünk, a rövid távú érdeknek megfelelően mindent meg kell tennem, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. A karmester nagyon sokat tud segíteni a zenészeknek, és én jobban szeretem, amikor a koncert után nem azt mondják, hogy milyen jól vezényeltem, hanem hogy ők milyen jól játszottak. Így előfordult, hogy az illető az én koncertjeimen rendszeresen jobban teljesített, mint máskor. És az összes fiatal zenész, aki sokkal jobb volt nála, és várt a pozícióra, rám lett dühös, amiért nem küldtem el. Ekkor rájöttem, hogy nekem nem az az erősségem, hogy főnök, hanem hogy vendég legyek. Mostanában már jobb a helyzet, a Dán Kamarazenekarnál huszonöt éve vagyok vezető karmester, de ott közösen döntünk a zenekar képviselőivel. A karmester kis túlzással olyan, mint a politikus: csak annyit kell tudnia, hogy kinek a tanácsát érdemes követni.
Azt mondta, a karmesteri munkát nagyon sokféleképpen lehet csinálni. Mégis melyek azok a készségek, tulajdonságok, amelyek feltétlenül szükségesek ehhez a szakmához?
Mondok egy konkrét példát: az általam szinte istenített, nagyra becsült kollégám, Nikolaus Harnoncourt igazából nem tudott vezényelni, azonban kiváló zenész volt. Óriási koncerteket adott, de soha nem tudott volna kevés próbával beállni Bohéméletet vezényelni az Operában, mert az teljesen szétesett volna. Nem is vállalt ilyen feladatot. Én operakarmesterként szocializálódtam, ott sokszor pillanatok alatt kell dönteni, és ha valaki nem tud azonnal, egyértelműen mutatni egy váratlan gyorsítást vagy lassítást, rögtön baj lesz. Ugyanakkor a második, harmadik előadáson már lehet építeni a zenészek tapasztalatára, mivel hallják az énekeseket, és megfelelően fognak reagálni.
A Tannhäuser próbáján 2018-ban
Fotó: Pályi Zsófia, Müpa
Önről általában két zeneszerzőre asszociálunk, Haydnre és Wagnerre. Hogyan váltak ilyen fontossá a pályája során?
Nem lehet azt mondani, hogy más nem létezik számomra, a pályámat a Bécsi Állami Operában például olasz operák karmestereként kezdtem. Legtöbbször az Otellót vezényeltem, a Metropolitanben is azzal debütáltam. Haydnnal kapcsolatban a véletlen is szerepet játszott: Bécsben tanultam a főiskolán, amikor szóba került, hogy a kismartoni Esterházy-kastély parlagon hever. Akkoriban még létezett a vasfüggöny, alig pár kilométerre tőle, nyugati szemmel tehát már a világ végének számított. Valaki felvetette: „Te magyar vagy, hogy látod ezt a problémát?” Elkezdtem rajta gondolkodni, és ebből alakult ki a Haydn Fesztivál ötlete, aminek a kismartoniak nagyon örültek, mert ők is szenvedtek attól, hogy elfelejtették őket. De ha egy Mozarthoz köthető helyszínre kellett volna koncertet szervezni, azt ugyanúgy megcsináltam volna. Wagnerrel is hasonló történt: bár gyerekkorom óta nagyon szeretem a zenéjét, nem én javasoltam a Müpának a Wagner-napok ötletét. Miután azonban 2000-ben meghívtak Bayreuthba Ringet vezényelni, jobban megértettem ennek a zenének a motivációit, funkcióját, és fontosnak éreztem, hogy mindezt megmutathassam itthon is. Aki ugyanis ott találkozik a zeneszerző műveivel, máshol is jobban vezényli őket. De szükség volt a többiek lelkesedésére is, elsősorban Zoboki Gáboréra, a Müpa építészére. Az első évben a Parsifallal kezdtünk, de a Müpa akkori igazgatója, Kiss Imre rögtön mondta, hogy a Ringet kell játszani, arra sokkal többen akarnak majd jönni. Nyitott kapukat döngetett, mert annál szebb feladatot elképzelni sem lehet. Azt viszont nem tudtuk előre, mennyivel intenzívebb a tetralógia hatása, amikor egymást követő napokon játsszák. Kicsit féltem is, hogy kibírjuk-e, de az első alkalommal Az istenek alkonya utolsó üteme után úgy éreztem, elölről tudnám kezdeni.
Sokszor szembesülünk azzal, milyen aktuális a Ring üzenete, ön ugyanakkor nemcsak a zenén keresztül igyekszik formálni az emberiséget, hanem gyakran szólal meg közéleti kérdésekben is.
Amikor közéleti kérdésekben állást foglalok, azt soha nem politikai, hanem emberi jogi szempontból teszem. Van egy angol mondás, amit nagyon szeretek: egy igazi gentleman csak veszett ügyért harcol. Ha a többségi vélemény szemben áll az enyémmel, az nem azt jelenti, hogy ne mondjam ki, amit gondolok. Annak idején nekem is külföldre kellett mennem, hogy karmesternek tanulhassak, tudom, milyen nehéz, amikor az ember kirekesztve érzi magát, nem találja a helyét. Hát még mennyivel nehezebb annak, akit rákényszerít a sors, hogy elhagyja az otthonát! Nem foglalkozom azzal, hogy politikai szempontból helyes-e segíteni a menekülteknek. Mindig lesz olyan, aki visszaél más jótettével, és olyan is, aki gazdagítja a befogadó országot. Ilyen kérdésekben ügyvéd vagyok, nem bíró. Ahogy a Bibliában is szerepel: inkább kíméljünk meg egy városnyi embert a tíz igazért.
Az interjú eredetileg a Müpa Magazin 2023/24-es évadának 5. számában jelent meg.
